A mangalica zsírsertés az egyetlen magyar őshonos sertésfajta. Az 1800-as években jött létre, melynek három színváltozata volt ismert: a szőke, a fekete és a fecskehasú. A vörös színű szalontai sertés lassan, a 20. század folyamán alakult át vörös mangalicává. A szőke mangalica adja a fajta zömét, a fekete szín mára kihalt, míg a fecskehasú és vörös fajták csak színükben különböznek a szőkétől.
A mangalica legfeltűnőbb tulajdonsága, hogy egész teste durva, forgácsszerű szőrrel borított. A szőr köntös nyáron vékonyabb és simább, télen vastagabb, durvább és jobban göndörödő. A mangalica szaporasága nem nagy, általában 4-8 csíkos malacot ellik, darabonként 600-1000 gramm közötti súlyban. A mangalica malacok 7-8 hetesen érik el a 6-8 kg-os tömeget, és később is lassabban fejlődnek, mint a modern sertésfajták egyedei. Nagyjából ennyi idős korukra eltűnik róluk a csíkosság is.
Igen ellenálló, edzett, rideg tartást jól tűrő fajta. Gyorsan zsírosodó típusú. Egy 150-160 kilogrammos hízó, akár 70 liter kisütött zsírt is adott az egyéb hús félék és szalonna mellett. A világ legzsírosabb sertése: az 1924-es novemberi budapesti hízósertés kiállításon voltak olyan mangalica falkák, melyek 73,9 %-os zsiradékárut produkáltak a tömegükhöz mérten.
A fajta virágkorát az 1950-es évekig élte, komoly exportsikereket hozott a magyar sertéstenyésztőknek. A fogyasztói szokások megváltozása és a hússertések elterjedése miatt jelentőségét az 1960-as évekre elvesztette és az egyedszám rohamosan csökkeni kezdett. 1991-ben a mangalica teljes kihalás stádiumába jutott, kevesebb mint 200 db tenyészállat volt belőle az egész világon. A fecskehasú és a vörös mangalica kocák száma 30 db-ra csökkent, így kihalásuk hónapok kérdése volt csupán. 1973-ban a mangalica védetté nyilvánításáról döntöttek, 1974-től állami támogatás mellett folyik tenyésztése. Ma a mangalica már nem veszélyeztetett, s ebben szerepe van nemzetközi sikerének is.
